Kézipoggyász

Az óceánjáró hajóutak királya, a világkörüli hajóút

2017. július 08. - szicksandor

oceanjaro-1.jpg

Egy szuper cikksorozaton vagyunk túl, amely az óceánjáró hajók világába kalauzol el minket. Azonban van egy út, amely egy külön írást is megérdemel, és ez nem más, mint a világkörüli hajóút! Négy hónap a tengeren még a legöregebb tengeri medvéknek is kihívás! De lássuk csak, miről is van szó!

A legtöbb ilyen hajóút általában 7-10 napos, akik azonban többre vágynak, azok mehetnek 25-30 napra is. A legkirályabb viszont ez az út, a maga 119 napjával. Bátran ki lehet jelenteni, hogy aki ezen részt vesz, az mindent lát! Na jó, nem mindent, de sokat, és ez így már megfelel az igazságnak. A hajó színvonaláról, a szolgáltatásokról, programokról, étkezésről nem is ejtenék egy szót sem, inkább olvasd el a cikk alján található linkeken az előző  írásokat, azok mindent elmondanak.

A hajó, jó szokás szerint, Genovából indul, ahonnan az ilyen hajóutak többsége. Az indulás után egy kicsit elidőzünk a mediterrán térségben, megnézzük Marseillet, Barcelonát, Malagát, majd Portugáliából elindulunk egy öt napos tengeri útra. Bizony, öt nap a tengeren, mindenfajta szárazföld nélkül, és még lesz hasonló etap… De lesz idő felfedezni a hajót, napozni, pihenni, hogy aztán öt nap múlva megérkezzünk a karib szigetekre, és felfedezzünk három varázslatos szigetet. Innen megcélozzuk a Panama-csatornát. A csatorna előtt kikötünk Venezuelában, majd Kolumbiában, a csatornán áthajózva pedig Costa Ricát, Nicaraguát, Guatemalát és Mexikót látogatjuk meg. És ezzel ki is pipáltuk a karib térséget, irány az ígéret földje.

grand-tour-of-los-angeles-in-los-angeles-200446.jpg

San Diego, Los Angeles és San Francisco után egy négynapos hajózás következik, mely végén ott vár minket Hawaii. Már így is nagyon sok dolgot láttunk, de az útnak még csak az egyharmadát tettük meg. Mi vár még ránk?! 

És itt egy pillanatra felfüggeszteném az utazást, hogy egy kis extra dolgot is megemlítsek. Az utazás során minden földi jóval el vagyunk látva, gyönyörű helyeken kötünk ki, varázslatos tájakat látunk. De ez még nem minden. Az árban benne van 15 fakultatív kirándulás is, amit a legnépszerűbb programokból állított össze a hajózási társaság.

Említésre érdemes a Beverly Hills-i túra, a Golden Gate túra vagy látogatás Pearl Harborban. De ne hagyjuk majd ki a bolygó másik oldalán Szingapúr vagy Colombo éjszakai fényeit sem.

Na de siessünk, mert a hajó lassan indul Hawairól. És ami ezután jön, azokat csak a német tévésorozatokból ismerhetjük. Az elkövetkező három hétben kikötünk Tahitin, Bora Borán, az Amerikai Szamoa szigeteken, Tongán, Fidzsin, hogy utána lebarnulva befussunk Aucklandbe. Köszöntelek Új-Zélandon! Majdnem két hetet töltünk el azzal, hogy az ausztrál kontinenst körbehajózzuk, hogy utána teljes gőzzel elinduljunk Malajzia felé.

szingapur.jpg

Első állomásunk a varázslatos Szingapúr, ahol két napot is eltöltünk. Ezután Malajzia, Thaiföld, Sri Lanka és végül a Maldív-szigetek gondoskodnak a szórakoztatásunkról. 

A Maldív-szigetekről elindulva a lelkünk legmélyén érezzük, hogy lassan vége az utazásnak. Szorongatja szívünket a búcsú vasmarka, hisz már csak alig több, mint húsz nap van hátra. De addig is irány a Perzsa-öböl és Afrika. A fehér homokos, kék tengeres életérzés után befutunk, a mesterséges luxusparadicsomok zónájába, melynek jeles képviselője Dubai, Abu-Dhabi, és kistestvérük, Oman.

De innen most már tényleg hazafelé indulunk. Beugrunk még Jordániába és Egyiptomba, majd a Szuezi-csatorna segítségével elhajózunk a görög szigetvilág gyöngyszemére, Krétára, hogy aztán 119 nap után behajózzunk Genova kikötőjébe. Megérkeztünk. Ugye, hogy elrepült ez a négy hónap? Belevágnál? :)

3+1 ok, amiért érdemes hajóútra menni.

1. rész. Hajóutak elérhető áron

2. rész Ezt a luxust én is átélhetem?

3. rész: Tényleg ennyi csodálatos helyre el tudunk hajózni!?

Kövess bennünket a kezipoggyasz.blog.hu oldalunkon, hogy még több izgalmas, érdekes cikket olvashass utazásokról, élményekről! Amennyiben ötleted, témád, kérdésed van, keress minket a https://www.facebook.com/kezipoggyasz/ oldalon. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kezipoggyasz.blog.hu/api/trackback/id/tr7512748094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czidlina Ildikó 2017.07.09. 11:50:32

Hogy belevágnék-e? Nem is kérdés! Nagyon csábító ez a komplex ajánlat.
Szerepel is a terveink között tengeri hajóút, de sajna még nincs itt az ideje. Kezdő utazókként még csak a klasszikus családi nyaralásokkal ismerkedünk (két út van mögöttünk...), de reméljük, hisszük, hogy egyszer egy ilyen nagyszabású álmunk is valóra válhat ;)
süti beállítások módosítása